A leghosszabb szabadságod

2021.10.19

A magyarok nagy része két dolog kapcsán szinte egy emberként retteg, ha a jövőről van szó: a nyugdíja és az egészsége miatt. 

A nyugdíjbiztosítás az életpálya pénzügyi tervezésének egyik legfontosabb eszköze, célja pedig az aktív éveket követő kereset nélküli időszakra jövedelmet biztosítani.

Az emberek évtizedekig dolgoznak azért, hogy öregkorukban ne legyen gondjuk a megélhetésre. Azonban aki nyugdíjasként is a megszokott életszínvonalán szeretne élni, annak vagy 65 éves kora után is dolgoznia kell, vagy már időben el kell kezdenie félretenni. 

Azok az ügyfeleim, akiknek nyugdíjbiztosítást kötöttünk, azért kerestek meg, mert arra vágytak, hogy a leghosszabb szabadságuk ideje alatt az anyagiak miatt ne fájjon a fejük, és a lehető legtöbbet hozzák majd ki a szabadidejükből, a családdal és a barátokkal eltöltött pillanatokból.

Kisebb összegek befizetésével szeretnél "sok pénzt" nyugdíjas korodra, vagy leszel inkább szegény és szorulsz rá másokra?

A probléma, amivel az említett ügyfeleim is szembenéztek, az, hogy évtizedek múlva a jelenleginél még kevesebb nyugdíjra számíthatnak, így a megszokottnál alacsonyabb életszínvonalra kell, hogy felkészüljenek.

10 évvel a magánnyugdíjpénztárak állami bekebelezése után az emberek jelentős része még mindig attól retteg, hogy az állam majd elveszi a nyugdíjcélú megtakarításokat.

Nem az a lényeg, hogy mennyire félsz ettől, hanem az, ha ez megakadályoz abban, hogy a jelenben jó döntést hozz és ezzel komoly kárt okozol magadnak!

A világon több százmillió ember fektet be és gyarapítja a vagyonát.

Válaszhatsz, hogy velük tartasz, vagy inkább elköltöd az összes pénzed és nem marad semmid.

Az én vesszőparipám a nyugdíj. Úgy gondolom, segíteni kell az embereket, hogy idős korukban legyen majd miből megélniük.

Ennek a legjobb módja, hogy egyedi megoldást dolgozunk ki Neked, amellyel élhetővé tudjuk tenni a leghosszabb szabadságod.

Az állami nyugdíjrendszer kilátásai enyhén szólva sem rózsásak, ezért ha nem akarsz csak a nyugdíjfolyósítótól érkező pénzre hagyatkozni, el kell kezdened egyénileg is félre tenni. 

Sajnos a legtöbb ember aligha bízhat pusztán az állami nyugdíjban. Ez sokaknak már ma sem elég, de 10-15 éven belül, részben demográfiai okok miatt, még nehezebb lesz a helyzet.

Most érdemes belevágni, mert a halogatással rengeteg pénzt veszítesz!